zöld világ

Ráugrottak a befektetők az MVM új 7 éves dollárkötvényére

Ráugrottak a befektetők az MVM új 7 éves dollárkötvényére

Több, mint 2,5 milliárd dollárnyi vételi ajánlat ömlött be a befektetői ajánlati könyvbe az új 7 éves dolláralapú MVM kötvényre, és ezek, illetve a hozamelvárások láttán az MVM 750 millió dollárban határozta meg a kibocsátandó összeget – írja a Reuters IFR News.

Egy szektor, két nap és az autóipar legfontosabb szereplői – Portfolio – MAGE Járműipar 2024

Egy szektor, két nap és az autóipar legfontosabb szereplői – Portfolio – MAGE Járműipar 2024

A Portfolio és a MAGE 2015 óta szervez sikeresen közös rendezvényeket, az idei Járműipar 2024 konferenciára a kecskeméti Sheraton Hotelben kerül sor március 20-21-én. A helyszínválasztás nem véletlen: az elmúlt évek egyik új járműipari központja épp Kecskeméten épült fel, amely jól példázza, hogy milyen gazdasági és társadalmi együttműködés szükséges a szektorban a hazai szerepvállalás erősítésére. A résztvevők elsőkézből szerezhetnek tapasztalatokat a hazai autóipar fejlődéséről, mivel a konferencia második napján több közeli gyáregység is meglátogatható. Egy biztos: lesz miről beszélni, hiszen – bár az elmúlt évek sem voltak eseménytelenek – az autóipart olyan drasztikusan új kihívások érik, mint a kínai márkák előretörése, és az erőltetett ütemű elektrifikáció. De hogyan tudnak megbirkózni ezekkel a szereplők, és milyen stratégiával lehet előnyt kovácsolni a piaci változásokból? Hogyan fordíthatják előnyükre a változásokat a hazai szereplők, lehet-e a kanyarban előzni? A rendezvényen mindez kiderül.

A mesterséges intelligencia szerepe a környezetvédelemben - Segítenek az algoritmusok?

A mesterséges intelligencia szerepe a környezetvédelemben - Segítenek az algoritmusok?

Sokan aggódnak a mesterséges intelligencia környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent? Az AI nem csupán a digitális tartalom létrehozásának és feldolgozásának eszközeként szolgál, hanem fontos szerepet játszik környezetünk megóvásában is: tartalomtömörítés az energiahatékonyság érdekében, adatközpontok optimalizálása, az éghajlatváltozás modellezése, az anyagkutatás felgyorsítása.

Szakmai szervezetek lobbiznak a magyar lakások mélyfelújításáért

Szakmai szervezetek lobbiznak a magyar lakások mélyfelújításáért

Az építőipar talpraállítása, több tízezer új munkahely, növekvő állami bevételek – a szakmai és piaci szereplők álláspontja szerint egy nagyszabású épületenergetikai felújítási program a magyarok életminőségét és hazánk energiafüggetlenségét is növelné. A hazai épületfelújítás felgyorsításáért jött létre egy szakmai összefogás, amit az Egyensúly Intézet kezdeményezett, és ahhoz több, mint egy tucat piaci és szakmai szervezet csatlakozott.

Újrahasznosított acélból is készülnek építőipari termékek - Így lesznek zöldebbek az épületek

Újrahasznosított acélból is készülnek építőipari termékek - Így lesznek zöldebbek az épületek

A svéd építőipari vállalat, a Lindab, tavaly jelentette be, hogy a világon elsőként gyárt fosszilis anyagoktól mentes acélból légcsatornákat, melyeket teszt jelleggel szállítottak le svéd építőipari projektekre. Mostantól a vállalat szélesebb körben is elérhetővé tette az újrahasznosított acélból készült légtechnikai termékeit - áll a közleményükben. Az építőipari zöld megoldásokról is szó lesz március 21-én az Építőipar 2024 konferencián.

Szépek a kitűzött klímacélok, de messze vagyunk az elérésüktől

Szépek a kitűzött klímacélok, de messze vagyunk az elérésüktől

Az EU új 2040-es klímacélja alapján 2040-ig az uniónak 90%-kal kellene csökkentenie nettó üvegházgáz-kibocsátását az 1990-es szinthez képest. Ez a célszám megfelel a tudományos ajánlásoknak, aggodalomra adhat azonban okot, hogy a tervezet továbbra is túl nagy mértékben támaszkodik például a még gyerekcipőben járó, skálázhatóság szempontjából kérdéses és drága szén-dioxid-megkötő, és -tároló technológiákra. Egy másik problémás pont a valós cselekvések, vannak előrejelzések, amelyek a jelenlegi klímapolitikai intézkedéseket figyelmebe véve azt vetítik előre, hogy 2030-ig csak 48%-kal (szemben az uniós 55%-os céllal), 2040-ig csak 60%-kal (szemben az új 90%-os céllal), 2050-ig pedig csak 64%-kal csökkennének a kibocsátások. Az új, 2040-es cél eléréséhez szigorúbb klímapolitikára lenne szükség – mind uniós, mind nemzetállami szinten - írja a Másfélfok szakértője cikkében.

Bekeményít az EU a környezeti bűncselekményeknél: jön a hosszú börtönbüntetés és a vállalatvezetők felelősségre vonása

Bekeményít az EU a környezeti bűncselekményeknél: jön a hosszú börtönbüntetés és a vállalatvezetők felelősségre vonása

Az Európai Parlament keddi ülésén jóváhagyta a környezeti bűncselekmények, - úgymint az illegális fakitermelés - szigorúbb büntetését: akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel és a vállalati vezetők felelősségre vonásával sújthatók az ilyen jellegű viszaélések. A tagállamoknak két év áll rendelkezésükre annak érdekében, hogy beillesszék a szabályokat a nemzeti jogrendszereikbe. - írja a Reuters.

Beindulni látszik a piac - Tuti üzletté válik a zöldítés?

Beindulni látszik a piac - Tuti üzletté válik a zöldítés?

Magyarországi szakértők, vállalatok százai dolgoznak azon, hogy a saját területükön, - legyen szó finanszírozásról, ipari tevékenységről, épületszektorról, vagy sok más területről - egy zöldebb üzletmenet, és így egy fenntartható napi működés valósulhasson meg. Az ESG, a zöld technológia, a környezeti és társadalmi szempontok mindenkit egyre komolyabban érintenek, és az üzleti világot is jócskán befolyásolják. Jól mutatja ezt az elmúlt napok hírdömpingje is: más és más szervezetek, vállalatok számoltak be újonnan indított ESG-programról, partnerségi megállapodásról, vagy elnyert zöld tanúsítványról. A zöld átállás különböző aspektusaival a Portfolio is foglalkozik az április 24-i össziparági Sustainable Tech konferencián.

Jönnek az elektromos buszflották: így kell átalakítani hozzájuk a depókat

Jönnek az elektromos buszflották: így kell átalakítani hozzájuk a depókat

A buszok esetében sokkal gyorsabban megy végbe az elektrifikáció, mint a személygépjármű szegmensben, minden harmadik tavaly eladott jármű már teljesen elektromos vagy hibrid meghajtású busz volt Európában. Igaz, hogy az eszközök beszerzése és a töltési infrastruktúra kiépítése rengeteg költséggel jár, de számos EU forrás segíti az átállást, az üzemeltetési költségek pedig jelentősen alacsonyabbak lehetnek, mint a dízelüzemű flották esetében. A buszvásárlásokat minden esetben depófejlesztésnek kell megelőznie, a Siemens például olyan komplex depómenedzsment rendszert tud kiépíteni, amely optimalizálja a buszok töltési teljesítményét a hatótáv-igényük függvényében. Az évtizedek óta velünk élő trolikat hosszabb távon a teljesen elektromos eszközök válthatják, de a hidrogéntechnológia is az ajtón kopogtat már, és szintén felzárkózhat az akkumulátoros technológia mellé. A Siemens három telephelyen is szolgál ki elektromos buszokat itthon, de Európa egyik legnagyobb elektromos buszdepó projektje is a vállalathoz kapcsolódik, ahogy számos más világszerte. A Portfolio Szilágyi Norbertet, a Siemens Zrt.  e-mobilitás értékesítési vezetőjét és Négyesi Szilárdot, a vállalat közép-kelet-európai technikai sales support vezetőjét kérdezte az elektromos buszflották üzemeltetésének sajátosságairól, a szükséges infrastruktúra kiépítéséről és a vállalat eddig megvalósult projektjeiről.

Szokatlan időjárási jelenség érte Magyarországot, új rekordot döntöttek a napelemek

Szokatlan időjárási jelenség érte Magyarországot, új rekordot döntöttek a napelemek

Szinte egész Európát jóval több napsütés érte januárban az ilyenkor megszokottnál, a besugárzás kontinensszerte 10-25%-kal haladta meg a sokéves átlagot. A szokatlan jelenség valamennyi európai ország közül Magyarországot, illetve Horvátországot érintette legerősebben, ami a meteorológiai adatokon túl a hazai napelemparkok kihasználtságának és termelésének kiemelkedő alakulásában is megmutatkozott.

Alteo-vezér: sokáig velünk marad a földgáz

Alteo-vezér: sokáig velünk marad a földgáz

A megújuló energia aránya 2035-ig reálisan az ötven százalékot sem érheti el, a 2040-es évek végéig egyre csökkenő mértékben, de szükség lesz a fosszilis energiára, a nukleáris energiára pedig még azután is - mondta ifj. Chikán Attila, az Alteo elnök-vezérigazgatója Áder János Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában.

Gigantikus naperőmű fejlesztésekbe kezdhetnek Magyarországon a kínaiak

Gigantikus naperőmű fejlesztésekbe kezdhetnek Magyarországon a kínaiak

"A Magyarországon akkumulátor- és elektromos autógyárakat építő kínai cégek felismerték azt, hogy az Orbán-kormány képtelen megoldani az energiaigényüket, ezért saját kezükbe vették az ügyet, és saját naperőműveket fognak építeni" - jelezte egy jó kapcsolatokkal rendelkező üzleti forrás a Vsquare-nek, amely értesülésre jól rímelt Orbán Viktor kormányfő minapi érvértékelőjének néhány mondata is. A forrás úgy tudja, hogy a kínai naperőművi beruházások mérete legalább 2,5 milliárd dollár, azaz mostani árfolyamon legalább 900 milliárd forint lesz. A magyarországi naperőművek terjedésének kilátásairól, a zöld áram beszerzés és elosztás kérdéseiről is szó lesz a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment konferencián, további részletek itt érhetők el.

Egyre nyomasztóbb a globális hőmérséklet emelkedése: 2024-ben újabb rekord dőlhet meg

Egyre nyomasztóbb a globális hőmérséklet emelkedése: 2024-ben újabb rekord dőlhet meg

A mérések kezdete óta a legmelegebb év globálisan a 2023-as volt, és hazánkban is a dobogó tetejére lépett. Összességében tavaly 1,48 Celsius fokkal volt melegebb globálisan az 1850–1900-as időszakhoz képest. A 2023-as év több mint felében legalább 1,5 fokkal meghaladtuk az adott napokra vonatkozó átlaghőmérsékletet az ipari forradalom előtti szinthez képest, sőt, két nap erejéig a 2 fokot is átléptük - írja a másfélfok.hu. A 2024. újabb nyomasztó rekordot tartogat: ez lehet az első év, amikor nemcsak néhány hónapra, hanem éves átlagban is átlépjük a 1,5 fokos küszöböt. Bár ez még nem jelenti azt, hogy teljesen elbukott a Párizsi Megállapodás 1,5 fokos célja, hiszen a meghaladást 20 éves éghajlati átlagban kell vizsgálni, ugyanakkor egy nagyon komoly intő jel egy olyan jövőre vonatkozóan, amit senki sem akarhat.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.